Nem tudom kinek mit jelent a húsvét, de én nagyon szeretem. Szeretem, mert van benne valami kedves. Szerintem ez egy szép hagyomány és kedves megemlékezés a feltámadásról. Ennek ad keretet a böjt, a kalács, a sonka, a kolbász, a tojás. És a locsolkodás. Szeretem. Ilyenkor együtt vagyunk jókat eszünk és jókat dumálunk. Persze, egymás agyára is megyünk, de szerintem ez is a hagyomány része. Húsvét nincs minden héten, ahogy karácsony se. Ezért fontosak nekem ezek az ünnepek. 

Na a mostani húsvét azért kicsit rendhagyó volt. Ez volt első, amit 13 év után nem együtt töltöttünk Napóleonnal. És ez volt az első ünnep, amit 13 év után nem együtt ültünk. Majdnem. Mert ez a drága jótét lélek, azért úgy gondolta, hogy minden nap tiszteletét teszi nálunk. Igazából ezzel nem is lett volna bajom, hiszen Angyalka miatt nekem is fontos, hogy ha tud jöjjön. A baj csak az volt, hogy már az első napon úgy összevesztünk, hogy szívem szerint megmondtam volna neki, hogy soha többet ne jöjjön. Összevesztünk, mert nem megyek vissza. Szerinte makacs vagyok és ő nem tett semmi olyat, ami nem lenne megbocsátható. És ezt a lehető legkomolyabban tudja mondani. Az hogy 3 évig semmibe vett, hogy egyik nő ágyából esett a másikéba az semmi. Bár ez utóbbit erősen tagadja, mert bizonyítékom nincs rá. Szóval az első nap istenesen összevesztünk. Az bánt, hogy sosincs tisztelettel Angyalkára. Mert ezeket mind végig kellet hallgatnia. Aztán meg hozhatom helyre az ő pici lelkét, ha tudom. Este beszélgettünk is, mert mindig próbálom neki elmagyarázni a dolgokat, és szeretném, ha ő is tudná, hogy a konfliktusokat igenis ki kell beszélni magunkból. 

Aztán Napóleon jött másnap is. Kevésbé volt zavaró. Bár előző este megbeszéltük, hogy nem vitázunk a gyerek előtt, ő azért bepróbálkozott, de nem hagytam magam. Az a baj, hogy azt nem fogja fel, hogy ilyenkor Angyalka felveszi a védő szerepét, és szó szerint rám akaszkodik. Még csak véletlenül sem tudom lehámozni magamról. Ő így véd engem. Édes nagyon. Este azért sikerült magától beszélnie. Megkérdezte, apa hol lakik. Na ezt hogy magyarázod el egy ekkora gyereknek anélkül, hogy ne sérüljön és úgy hogy megértse. Megpróbáltam, remélem sikerült. 

Aztán jött a hétfő, ami számomra a teljes kiborulás volt. Napóleon már 10kor megjelent. És el sem ment délután 3ig. Ez alatt az idő alatt próbált engem meggyőzni, hogy ő nem rossz ember, a családnak elmagyarázta, hogy semmi baj nem történt volna, ha telefonjába nem olvasok bele. És ha nem erről beszélt, akkor arról, hogy ő mennyit fogyott, vagy csupa olyan dologról, ami sem engem sem a családot nem érdekli. Nagyon kikészültem. Többször hazaküldtem, amit nem igazán vett komolyan, pedig tényleg komolyan gondoltam. És hogy ez alatt az idő alatt mennyit foglalkozott Angyalkával? Hát nem sokat. Nem is azért jött. Egyik nap sem. Engem akar, de ez az kör, amit teljesen feleslegesen fut, mert én ugyan vissza nem megyek. Nem értem. Azt hiszi poénból lakom 1 hónapja a szüleimmel. Mert poénnak ez elég rossz!

A hétfői rossz kedvemhez még hozzátett az én drága jó nagynéném, aki egy hasonló gyökér után bánkódik, mint Napóleon. Lehet rosszabb. De hogy nem jobb az tuti. Egész nap meg volt sértődve, vagy szomorú volt én már nem is tudom. Pedig karácsonykor még azt mondta, hogy milyen rossz, hogy nincs együtt a család, és tényleg nem volt, de sokan voltunk és ezt sem tudta értékelni. Csak az a barom járt a fejében. Láttam. 

De a koronát Napóleon tette fel az ünnepre. Este átküldött egy házról fotót. Én megkérdeztem, hogy ez mi? Mire ő, szóltak neki, hogy nézze meg mert nagyon jó áron meg lehet szerezni. Mi van? Minek? Megkérdeztem, hogy nem tök mindegy, hogy 63 m2-en él-e egyedül, vagy 200-on? Persze a válasz az volt, hogy ő nem egyedül akar odaköltözni, hanem velünk. Na mit szóltok? Én válok, ő meg házat néz. Sose akart se házat sem lakást venni. Soha. Most meg! Normális? Én tényleg nem akarok vele lenni, nem akarok tőle semmit, csak hogy váljunk már el. Ne nézegessen házat, mert nem kell. Vagy nézhet tőlem, de nekem ne küldözgesse. Oda költözik ahová akar, azzal akivel akar, de hagyjon már békén! 

Tényleg nem tudom mennyi idő kell még, hogy ez az egész helyre kerüljön a fejében, de kezdem elveszíteni a türelmemet. Valamit biztos rosszul csinálok. Talán túl jófej akarok lenni. Nem tudom. De már nagyon elég ebből!