Beakadt ez a Jackson téma. Úgy igazán. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy miért nem sikerült, miért nem lett ez több mint ami. Aztán ezen a csodás napsütötte délutánon épp egy barátnőmet viszem haza és beszélgetés közben megjön a válasz.

Hazafelé jöttünk a Márton napi libavacsorából. Leendő óvónéni barátnőm még előző este arról beszélt, hogy rájött nem akar kapcsolatban élni. Ezt próbáltam a haza felé vezető úton kideríteni, hogy mi is lehet az oka, mire ő egyszerűen csak annyit mondott, hogy valószínű sosem akart és ezért választott, olyan embereket magához, akikkel nem is lehet. Innen indult a gondolatmenetem. Hogy mit is akarok igazán. Mert esténként igen sokszor eszembe jut, hogy mi a jó életért kell nekem az estéimet egyedül töltenem és miért nincs mellettem senki. Aztán végig gondoltam az elmúlt hónapok pasi ügyeit, hogy mit és miket is csináltam. Mert nem igazán élek szent életet. Sőt. De hogy is van ez? Élem a minden napokat. Angyalom oviban, közben dolgozom, teszem amit kell, délután megyek érte, csinálunk valamit este fürdés, alvás. Aztán jönnek azok a ritka napok, mikor Angyalom nagyszülőknél vagy BFF-el és én megőrülök. Szó szerint. Közepesen díszbe vágom magam (még csak arra se vagyok hajlandó, hogy rendesen kiöltözzek) találkozom a barátaimmal, iszunk buli, ott pasi kiszemel és nála vagy nálam. Hát ez a menet. Mert ez így egyszerű. Nem kell beszélni, nem kell kommunikálni csak csináljuk és megyünk tovább. Mert 3.5 év szex nélkül, hát az nem semmi. És azt hittem ez hiányzik. Hiányzott is, de ami még ennél is jobban hiányzott, az a szeretni és szeretve lenni érzés. Ma már tudom, hogy a szexualitás egy igen fontos alapja egy kapcsolatnak, sőt talán tekinthető alapnak is. De azért ez nem minden. Mert mit várok el egy olyan sráctól, akihez nagyjából egészéből csak azért mentem fel együtt legyünk? Ja hogy közben én mást is gondoltam? Ja, hogy közben rájöttem, tetszik nekem! Ja! És, hogy soha nem mondtam neki semmit ezzel kapcsolatban! Mert el akartam én hívni múzeumba, hogy megmutassam hová szeretek járni. Meg akartam vele nézni a Textúrát. De sose mertem megkérdezni, hogy eljönne-e velem, mert annyira féltem, hogy ami van elveszik. El akartam menni vele moziba is, mert már kb 1 éve nem voltam moziban felnőtt filmet nézni (felnőtt film, ami nem mese film). Miért nem kérdeztem meg, hogy elmegyünk-e moziba? Mert rettegtem, hogy ami jó és van az elveszik. Ami így is elveszett! Totál felesleges volt félnem! Mert ez így is bekövetkezetett. És közben nem adtam neki jelet arról, hogy ez nem csak szex. Ez nem csak ennyi! Még csak esélyt sem adatm a dolognak, hogy több legyen! Csak azt sugároztam felé, hogy szex, szex, szex! És csodálkozom, hogy nem akart többet! Persze, hogy nem akart. Miért is akart volna. Én magam se voltam tisztában, azzal mit is akarok. Nem  kommunikáltam, egyszerűen csak hagytam, hogy a dolgok történjenek. Aztán meg sírok, hogy szegény én milyen egy hülye vagyok. Hát van miért. Aztán az is lehet, hogy minden erőfeszítésem ellenére is ez csak ennyi lett volna, de legalább ez a hüly érzés, hogy nem tettem, amit megtehettem volna, most ne lenne.

Rájöttem, már nem csak szexet akarok. Akarom tartalommal megtölteni a kapcsolatot. Akarok beszélgetni. Akarom, hogy hülyének nézzen! Akarom, hogy együtt nevessünk! Akarok kommunikálni! Elég az egy éjszakás kapcsolatokból! Elég! Félek, hogy most, hogy vége ennek a kapcsolatnak, újból visszatérek ehhez! És nem akarok félni soha többé!