Van élet a válás után

LAMM - Life after my marriage

LAMM - Life after my marriage


18 nap

2016. április 26. - Janet Woodstock

Ignoráltam a blogot. Igen ignoráltam. Mert mikor egyszer visszaolvastam, úgy ítéltem meg, hogy egy kicsit negatív, szomorú olyan én is meg nem is. Mert nem vagyok alapvetően egy negatív szomorú fajta, de itt valahogy így csapódott le. Aztán megmutattam valakinek, aki felhívta a figyelmemet rá, hogy…

Tovább

Félek

Beakadt ez a Jackson téma. Úgy igazán. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy miért nem sikerült, miért nem lett ez több mint ami. Aztán ezen a csodás napsütötte délutánon épp egy barátnőmet viszem haza és beszélgetés közben megjön a válasz.   Hazafelé jöttünk a…

Tovább

Nem tudom

Hát ezen is túl vagyok. Megvolt szingli életem első „kapcsolata”, „szakítása”. Nem tudom, hogy ez kapcsolat volt-e. És így nem tudom, hogy a végét lehet-e szakításnak nevezni. Szóval megvolt az első nem tudom minek nevezzem. A lényeg, hogy volt egy fiú, akivel egynél…

Tovább

Velem is megtörtént

Március környékén a népszerű közösségi portálon „celebek” elmaszkírozták magukat, hogy kiálljanak a családon belüli erőszak mellett/ellen. Engem személy szerint felháborított. És nem az háborított fel, hogy kiállnak érte/mellette, hanem az, hogy azt nevezzük családon…

Tovább

35

  35. Ez csak egy szám. Kinek mit jelent. Lehet ez egy sebesség korlátozás. Vagy kerülhet ennyibe valami. De lehet, hogy csak ennyi pénz van nálad. Tényleg, kinek mit jelent. Nekem az éveim számát. Hát drága barátaim, ennyi idős lettem. Harmincöt éves. Sok? Kevés? Tudom is én.…

Tovább

Félmaraton

A kihívás, ami évek óta érdekelt. Az ismeretlentől való félelem. A meg tudom-e csinálni érzés. És hogy a cél, amit kitűztem, elérem-e. A félmaraton. Valami igazán felemelő érzés volt. Az előtte lévő héten viszont rendesen kicsavartam magam. Nem volt jó ötlet versenyen…

Tovább

Vége? Vége.

Azért hoztam létre ezt a blogot, mert elsősorban terápiás célnak szánom, mert úgy gondolom, és a nálamnál okosabbak azt mondják, hogy ha kiírod magadból, akkor jobb lesz. Meglátjuk. Másodsorban meg azért, hogy Titeket, akik a barátaim vagytok tájékoztassalak időről időre,…

Tovább
süti beállítások módosítása