35. Ez csak egy szám. Kinek mit jelent. Lehet ez egy sebesség korlátozás. Vagy kerülhet ennyibe valami. De lehet, hogy csak ennyi pénz van nálad. Tényleg, kinek mit jelent. Nekem az éveim számát.
Hát drága barátaim, ennyi idős lettem. Harmincöt éves. Sok? Kevés? Tudom is én. Csak azt tudom, hogy ez alatt az idő alatt annyi mindent éltem meg, míg más egy emberöltő alatt. Tudom sok mindenről nem írtam még, mert volt egy nagy utazásom. Sőt van még egy téma, ami hónapok óta foglakoztat. De, ahogy közeledett a születésnapom, egyre inkább úgy éreztem, hogy kicsit vissza kell tekintenem. Visszatekinteni, hogy mi is történt velem, és merre is tartok.
Még mindig nem értem a születésem körüli mizériát. Ezt már sokan mondtátok, hogy engedjem el, mert elmúlt és itt vagyok, de sajnos mégsem tudom elengedni. Mert még mindig nem kaptam választ a miért is vagyok kérdésre. Talán egyszer fogok. Vagy talán egyszer leszek elég erős, hogy ezt elengedjem. Majd kiderül. Szóval, anyu vállalt, apám meg lemondott rólam. Aztán jött a mostoha apám. Ő is vállalt. Majd két csodálatos testvérrel ajándékozott meg a sors. És igazából még kettővel, de erről csak később értesültem. Gyerekkorom és tinédzser éveim átlagosnak mondhatóak. Tele bulival, vélt és valós szerelmekkel. Barátságokkal, melyek közül néhány a mai napig tart. És ezekért rendkívül hálás vagyok. Aztán jött a nagy törés, a költözés és valahogy ott indult meg minden mint a lavina. Új hely, új barátok, új minden. Kerestem a helyem. Meg akartam felelni és mind ez a felnőtté válás kapujában. Munka, tanulás új élet, kicsit sok volt. Volt egy fél – egy éves mélyrepülés. Ebbe minden belefért. Buli, drogok minden. És ennek a vége lett Napóleon. Egy 12,5 éves kikötés, lehorgonyzás, kapcsolat. Túlságosan is meg akartam felelni. Eltemettem magam, hogy ki vagyok, hogy mit szeretek és csak a másik számított. Bármi áron. 7 évig a szüleimmel 5,5 évig tőlük külön éltünk. Házasság, gyerek. És most a válás küszöbén. Közben megint a szüleimmel éltem. Fura az élet, mert soha nem akartam visszaköltözni. És most „egyedül”. Közben volt 3 munkahelyem és felépítettünk Napóleonnal valamit, ami egyedül álló. Közben a szüleim házassága tönkre ment. Úgy csinálnak mintha megjavult volna, de látom én, hogy ez csak a látszat. Sose fog megjavulni. És közben imádott nagymamámat eltemettem. Fogtam/fogtuk a kezét mikor meghalt. Míg élek nem felejtem el azt a napot. Mint ahogy azt se mikor Angyalom született. 5,5 óra alatt. Mint a rakéta. És azóta is bearanyozza az életemet és teszi olykor pokollá. Mert szülőnek lenni nem egy vidám love story. De imádom és semmiért nem adnám. Ahogy azt sem, hogy nem tudok úgy elmenni itthonról, hogy ne legyen egy játék, vagy pelenka, vagy cumi a táskámban. Mindig mosolyt csal az arcomra.
De 35 lettem. Innen nézve sok, onnan nézve még csak most kezdődik. Sok a kérdőjel. Sok a megválaszolatlan kérdés. De egy biztos. Most kell eldöntenem, hogyan és merre tovább!
