Na jól lehúztam szegény Napóleont, mondjuk nem mintha nem érdemelné meg. J Persze valamiért őt választottam, valamiért vele voltam oly sok éven át. Annyit gondolkodtam azon, hogy miért egy ilyen bunkót választottam, aztán erre is megjött a válasz. Hát azért, mert mindig is rockstar pasit akartam magamnak. Na persze ő nem az, de közel áll a könnyűzenei élethez. Mindig arról álmodtam, persze kislányként, hogy milyen jó lenne ebbe az életbe belecsöppeni! Mindig arról álmodtam, hogy Bon Jovi vagy Robbie Williams vagy tudom is én melyik szuper sztár felesége leszek. Hogy majd én megszelídítem és boldogan élünk míg meg nem halunk! Na így kívánjunk bármit is! Mert én megkaptam. Mondom, nem egészen abban a formában, ahogy azt képzeltem, de megkaptam a Rockstart! Csak az valahogy sehol nem volt leírva, hogy mennyire egy felszínes, képmutató ez az élet!

Mikor 13 évvel ezelőtt megismerkedünk Napóleon főként könnyűzenéből élt. Naná hogy tetszett! És valamiért engem akart. Tényleg engem! Persze akkor se volt teljesen százas, de ahogy az én drága jó néhai nagyanyám mondta, olyan volt mint egy farkas fiú. Vad, de vágyott a szeretetre. És talán még családra is. Mert neki nem volt igazi családja. Vagy jó családja, a lényeg, hogy nem volt előtte család minta és szerintem erre ő nagyon vágyott. Mindegy. Összejöttünk, majd gyorsan szakítottunk kétszer. Végül együtt maradtunk. Voltak idők mikor én szerettem nagyon, volt mikor ő. Néha ezek az idők fedték egymást és voltak tényleg jó pillanataink. Együtt indultunk a vonatról, mindent együtt csináltunk. Nekem sose számított mije van, leginkább, mert nem volt semmije. Viszont rettentő ambíciózus volt, voltak céljai, amit szépen lassan apránként el is ért. És ez tetszett. Kevés ilyen van a mai világban. Együtt vettük az első autónkat és jártunk vele kéz a kézben. Jó volt. Bár a szüleinél laktunk és ez néha okozott némi konfliktust, de attól még jó volt. És szépen lassan mentünk előre. Bejártuk a világot. Rengeteg helyen voltunk együtt, olyanokon, amikről más egy életen át ábrándozik. Imádtam.

Én multinál dolgoztam, ő pedig a saját álmait követte. Szépen lassan ezek az álmok az enyémeké is váltak. Amit sose bántam. Tényleg! Én nem vagyok egy magamat kitalálós ember. Mindig is a háttérben képzeltem el magam, mert ebben jó vagyok. Erős hátország. És hosszú, nehéz, rögökkel kirakott évek alatt fel is építettünk valamit, ami azt kell mondjam, hogy tényleg egyedülálló még a világon is. Egy Rendszert, amire rendkívül büszke vagyok. Mert ott voltam a születésénél, és évek alatt együtt tettük jobbá. Együtt tettük azzá, amilyen ma. És ha kimondom a nevét mindig elszorul a szívem. Ha rosszat mondanak róla nagyon fáj, de ha jót mérhetetlenül dagad a mellem. Azt hiszem ez a Rendszer az első gyermekünk.

De ahogy a Rendszer nőtt, egyre jobb lett, egyre sikeresebb lett, úgy kezdtünk mi is eltávolodni egymástól. 6 év után elköltöztünk a szüleimtől és egy évvel később össze is házasodtunk. Az hogy beköltöztünk Pestre sok mindent megváltoztatott. Már nem kellett megvárni egymást este munka után, szabadabbak lettünk. Sok mindent másképp csináltunk. Éltünk! De nem együtt, hanem egymás mellett. Ez sokáig fel se tűnt, csak most hogy visszatekintek, veszem észre, hogy a hirtelen kapott szabadságunkat mire is használtuk. És persze a siker. Hát van akit megzavar, és azt hiszi na most ő fasza gyerek, és persze van olyan is, aki tudja a helyén kezelni. Hát Napóleon az első kategóriába tartozik. Őt teljesen összezavarta a siker. Öntelt lett, nagyképű, sokszor még tőlem is azt várta el, hogy rajongjak érte! ÉN! Akivel együtt csinált mindent és pontosan tudtam, hogy nélkülem nem lehetne ott ahol van! És jöttek a nem érdek ribancok, akik nyilván szebbek mint én, mert abból élnek, hogy reggeltől estig jól nézzenek ki! De ettől még egy se jobb nálam. Sőt! Ők is felkelnek valahogy. És nem full sminkben és tökéletesre állított hajjal! De nyilván ez nem számított, mert a nap 24 órájából minimum 8 órában azért jól néznek ki. És ők aztán tudják, hogy kell fényezni valaki egóját. Ó, de még hogy tudják. Persze egy sem érdektelenül tette, de ez az én drága jó Napóleonomnak mit sem számított. Ők voltak a fasza csajok, én meg én. És  a siker egyre nagyobb lett és egyre több ribanc jelent meg az életünkben. A végén ott tartottunk, hogy évente volt két kiemelt a többiről meg nem nagyon tudtam. De évente kettő ribanc miatt tuti hogy vérre menő vitáink voltak. Közben megszületett Angyalka. Imádom azt Tündér fejét! De közben annyiszor eszembe jut, hogy ha okosabb lettem volna, akkor neki most nem kéne az apukája nélkül élnie. Akkor tényleg családban nőhetne fel. Ne gondoljátok, hogy e miatt nincs minden nap lelkiismeret furdalásom! Mert van. Nagyon is. Hiába tudom, hogy ő választott minket szülőknek és hogy tudta mire vállalkozik, mikor hozzánk született, de nekem akkor is minden nap lelkiismeret furdalásom van. És csak remélni merem, hogy meg tud nekem majd egyszer bocsátani! De, hogy visszatérjek Napóleonhoz, én tényleg elhittem, hogy ha lesz egy közös gyerünk, akkor az jó irányba változtat mindent. Tudom, hogy egy naív barom vagyok! Mert ennél nagyobb éket nem is üthettem/üthettünk volna kettőnk közé. Mind a ketten imádjuk Angyalkát. Őszinte igaz szeretettel! De egy gyerek soha sem kapcsolat megmentő. Akkor mikor ő megfogant nekünk akkor kellett volna elválnunk. De nem bánom. Mert még így is azt kell hogy mondjam, hogy a legjobb dolog történt velem a világon! Ennek a tündér édes gyereknek lehetek az anyukája! És a mindennapi lelkiismeret furdaláson túl, minden nap kihúzom magam, mert annyira büszke vagyok rá! Nem bántam meg és soha nem is fogom, mert általa jobb ember lettem és talán Napóleon is. De kapcsolatunk utolsó 3 éve méltatlan minden emberi kapcsolathoz. Így ahogy mi éltünk nem szabad senkinek élnie. A Rendszer és Angyalka összetartott minket, de szeretet és tisztelet már rég nem volt közöttünk. Egyébként a Rendszer és a gyerek miatt tök jól tudunk együttműködni. Az elmúlt 1 hónap ezt bizonyítja. Ebből tudom, hogy a döntésem jó volt, mert nem ezeknek kell egy kapcsolatot összetartania…